Bemutatkozás

Francia Boglárka egészMár kora gyermekkoromban orvos szerettem volna lenni. Célom az volt, hogy a lehető-legtöbb embernek tudjak segíteni a harmonikus élet elérésében. Elvégeztem az ehhez szükséges iskolákat, 2002-ben a Debreceni Orvostudományi Egyetemen diplomáztam. Háziorvos rezidensként és mentőorvosként kezdtem dolgozni. 2006-ban háziorvostan szakvizsgát tettem. Néhány héttel a munkába állás után, 2003-ban különös tapasztalásom volt. Hírét halottam egy férfinak, aki gyógyíthatatlan beteg volt, olyannyira, hogy a szakma szabályai szerint már rég nem kellett volna élnie. Ő viszont dacolt a tankönyvvel és a statisztikákkal: élt és virult. Nem nagyon hittem, hogy ez előfordulhat, ezért szerettem volna megismerni Őt. Kértem tőle egy időpontot, szerencsére fogadott. Megnéztem a leleteit, majd elmesélte a történetét: rosszindulatú daganatos betegség miatt műtötték, kezelték, majd többszörös agyi és tüdő áttétei lettek. Ekkor úgy döntött mindenképpen élni akar, azóta az áttétei megvannak, de látogatásomkor már 5 éve nem változott az állapota, egészségesnek érzi magát. Alaposan feladta a leckét! Hogy lehet, hogy ugyanabba a betegségbe az egyik ember belehal, míg a másik ember él és virul, teljes értékű életet élve? Ez az Úr, a mai napig jól van. 2015-ben egyik belgyógyász kollégám mesélte, egy rendelőintézeti orvosi összejövetelen, hogy most ismerkedett meg vele, és meglepődött, mert Ő ilyet még nem tapasztalt.

dr.Francia BoglárkaMegszállott tanulásba kezdtem, hogy választ találjak kérdésemre, és megtaláljam a harmóniát az életemben. Mivel akkor már évek óta rendszeresen jártam pszichodráma csoportba, és megtapasztaltam, hogy a lelki problémák milyen nagy hatással vannak az életünkre, a pszichológiában kerestem a megoldást. 7 évig jártam önismereti pszichodráma csoportba, majd családterapeuta oklevelet szereztem. Meglepő tapasztalásom volt a családállítás: itt tapasztaltam meg először a morfogenetikus mező működését, de akkor még nem értettem ezt a tapasztalást. Majd 3 évig tanultam egyéni dinamikus pszichoterápiát a Tündérhegyi Intézet diákjaként, de nem csináltam meg a záróvizsgát, mert megijesztettek a tapasztalásaim: nem értettem honnan jön az, hogy érezzük a másik ember testi és lelki érzéseit, gondolatait. Azt hittem csak fantáziálok. Ekkor találkoztam a Forever Living Products MLM céggel, ahol viszonylag hamar sikereket értem el és megtapasztalhattam, hogy a gyógynövényekkel, vitaminokkal és ásványi-anyagokkal: dokumentált, csodálatos gyógyulások érhetők el. Elindultam a természetgyógyászat útján. Majd csodálatos dolgokat tanultam: csontkovácsolást, ayurvédát, tibeti orvoslást, hagyományos kínai orvoslást, számmisztikát, rejkit, extraszenz bioenergetikát, akupresszúrát, magas frekvenciás gyógymódokat, táplálkozásterápiát, kineziológiát, Bach virágterápiát, fitoterápiát, aromaterápiát, radiesztéziát, masszázsterápiákat, távol-keleti mozgásterápiátkat, acu-tape terápiát, agykontrollt, a Taraczközi grafo-pszicho-morfo analízist. Eddig is meglévő, de nem tudatosuló spirituális képességeim tudatosultak, felerősödtek.

Orvos-természetgyógyász lettem  fitoterápiára (gyógynövényterápiára) és fülakupunktúrás addiktológiára szakosodtam. 2015-ben homeopátiás orvos lettem. Sok-sok választ kaptam a kérdéseimre, de még mindig nem értettem, hogy mitől él az egyik ember, és mitől hal a másik, ha ugyanaz az orvosi diagnózis, családi háttér, hozzáállás, életmód… stb. Gregg Breden, aki tudománnyal, kvantum fizikával magyarázza el a világ történéseit óriási hatást gyakorolt a fejlődésemre: megértettem, hogy a spiritualitás is tudományos alapokon nyugszik. Majd berobbant az életembe 3 módszer, melyek azt állítják, hogy minden betegség gyógyítható. Az ember képes az öngyógyulásra, bármilyen betegségből vagy fogyatékosságból. Gondolkozás nélkül azonnal beleástam magam a 3 módszerbe, dacára annak, hogy ezek még nem hivatalosított gyógymódok.

ViannávalPályámon átívelő kérdésemre elfogadható választ a ThetaHealing® módszer adott. Vianna Stibal a világhírű médium, gyógyító, egy mindenki által könnyen megtanulható olyan logikai rendszert írt le, amivel könnyen feltárhatjuk a tudatalattinkban lévő önkorlátozó hiedelmeket. Ilyeneket, mint: „a másik fontosabb mint én, minden körülmények között szolgálnom kell őt”, „én mindig szerencsétlen vagyok”, „nem érdemlem meg a gazdagságot”, „engem mindig átvernek a férfiak”, „nem pihenhetek”, „nekem mindenért keményen meg kell dolgozni”… Számomra a hab a tortán, hogy ez egy tudományos alapokon nyugvó kvantumfizikai módszer, mely a morfogenetikus mezővel dolgozik. A 2009-ben készült „Az Élő Mátrix” című film, közérthetően elmagyarázza ezt az új diszciplínát. Közben megismerkedtem az új tudomány orosz képviselőivel. Lehetőségem volt személyesen Dr. Arkagyij Petrov professzor úrtól tanulni az Életfa programot, és Dr. Grigorij Grabovoj úr tanaiba is belepillanthattam. Egyre nagyobb megértésem lett és eldöntöttem tanítani akarom az embereknek, hogy ezekkel az új tudományos módszerekkel hogyan tudják segíteni az egészségüket, a boldogságukat.

Vajanna Stibal 7 síkú világmodelljével azt is megértettem, hogy miért van helye a világunkban minden gyógymódnak, és hogyan egészíti ki az akadémikus orvoslást az összes többi. Mert egyik módszer se jobb, mint a másik! Kiegészítik egymást. Mindegyiknek helye van a világunkban! Jelenleg is háziorvosként dolgozok. Nagyon hálás vagyok a családomnak, hogy segítenek fejlődni, tanulni, tanítani.

A Theta Healing® hivatalos tanára lettem, mint minden tanár én is személyesen Vianna Stibaltól tanultam. Óriási élmény volt beszélni vele, tanulni tőle. Rövid idő alatt az ország legképzettebb ThetaHealing® tanárai közé léptem.

Eddigi ThetaHealing® tanulmányaim:

  • Theta Healing® Alap konzulensi tanfolyam (DNS1)
    • Theta Healing® Haladó konzulensi tanfolyam (DND2)
    • Theta Healing® Teremtés és Bőség konzulensi tanfolyam
    • Theta Healing® Alap tanári tanfolyam –  Vianna Stibal által tanítva
    • Theta Healing® Haladó tanári tanfolyam –  Vianna Stibal által tanítva
    • Theta Healing® Teremtés és Bőség  tanári tanfolyamai – kiváltott oklevél
    • Theta Healing® Teremtés és Bőség tanári tanfolyam – világpremierként Vianna Stibal által tanítva – 2016 május 5-6, Svájc, St. Gallen
    • Theta Healing® Intuitív anatómia konzulensi tanfolyam
    • ThetaHealing® Intuitív anatómia tanári tanfolyam – Vianna Stibal által tanítva
    • Theta Healing® Betegségek és rendellenességek konzulensi tanfolyam
    • Theta Healing® Ritmus konzulensi tanfolyam -az ideális testsúlyért és bioritmusért
    • Theta Healing® Ritmus konzulensi tanfolyam ismétlése Vianna Stibal által tanítva
    • Theta Healing® Ritmus tanári tanfolyam Vianna Stibal által tanítva
    • Theta Healing® A létezés síkjai konzulensi tanfolyam (csak tanár + intuitív anatómia végzett végezheti el)
    • Theta Healing® Game of life üzleti konzulensi tanfolyam
    • Theta Healing® Game of life – Az élet játéka tanári tanfolyam
    • Theta Healing® Dig Deeper – Áss mélyebbre konzulensi tanfolyam
    • Theta Healing® Dig Deeper – Áss mélyebbre tanári tanfolyam – Vianna Stibal által tanítva
    • ThetaHealing® Világgal való kapcsolatok konzulensi tanfolyam
    • ThetaHealing® Világgal való kapcsolatok tanári tanfolyam – Vianna Stibal által tanítva
    • ThetaHealing® Családi kötelékek konzulensi tanfolyam
    • ThetaHealing® Tudatos gazdagság konzulensi tanfolyam
    • ThetaHealing® Lélektárs konzulensi tanfolyam
    • ThetaHealing DNS3 konzulensi tanfolyam
    • ThetaHealing® Lélektárs tanári tanfolyam – Vianna Stibal által tanítva
    • ThetaHealing® Szivárványgyermek tanári tanfolyam, Vianna Stibal által tanítva
    • 2017 május 23-án ThetaHealing® Mester tanár lettem

    • ThetaHealing® Betegségek és Rendellenességek tanári tanfolyam – Vianna Stibal által tanítva
    • ThetaHealing® DNS3 tanári tanfolyam- Vianna Stibal által tanítva
    • 2017 szeptember 1-én ThetaHealing® Cerificate of Sience minősítést kaptam

      Köszönöm azt a sok hálát és köszönetet, amivel értelmet és erőt adtatok Nekem ezen az úton!

      A Tanítványaim és a Klienseim szeretete és hálája az, ami értelmet adott, már az első pillanattól ennek a néha fárasztó és lemondásokat követelő útnak. Nélkületek biztosan tudom, hogy nem ment volna. Hálás vagyok érte!

      Köszönöm az inspirációt!

      Időközben a Dr. Grigorij Grabovoj  úr tanainak licence szerződéssel rendelkező hivatalos tanára lettem, és megkaptam a jogot és a lehetőséget ezáltal, hogy hitelesen átadhassam a tanításait “A megmentésről és a harmonikus fejlődésről”. Ez a tudásrendszer csodálatosan kiegészíti a ThetaHealinget®, mert tudományos magyarázatot ad a CSODÁ-ra.

      Célom az, hogy a lehető legtöbb embert segítsem a testi, lelki, szellemi, szociális és spirituális egészség tartós fenntartásában. Várom Önt is szeretettel a képzéseimre! Tanulja meg Ön is az önsegítés hatékony módszereit és teremtsen magának és családjának egy harmonikus, boldog életet!

Tisztelettel: dr. Francia Boglárka

Kövess engem:

Közelgő események

  1. Ingyenes képzés és meditáció

    december 29 16:00 - 20:00
  2. 2018-as év indító bőség meditáció

    2018 január 1 16:00 - 19:30
  3. ThetaHealing® Intuitív Anatómia

    2018 január 3 - 2018 január 19
  4. ThetaHealing Haladó tanfolyam – esti

    2018 január 3 16:00 - 2018 január 5 21:00
  5. ThetaHealing Alap tanfolyam Debrecenben

    2018 január 22 10:00 - 2018 január 24 17:00
  6. ThetaHealing Alap tanfolyam Budapesten

    2018 március 9 09:00 - 2018 március 11 16:00

Feliratkozás hírlevélre