TUDATOS TEREMTÉS – Mit jelent TEREMTENI az életemet? – 1. rész

Ezen a héten két diplomás, az életben sikeres ember kérdezte meg tőlem, hogy mit jelent “teremteni”.

Erről szól a Titok című film.

Idéznék a fimből:

Minden gondolat megelevenedik.

Igen. Mindegyik. Hacsak azalatt a folyamat alatt amíg a gondolat anyaggá, eseménnyé, körülménnyé nem sűrűsödik, meg nem változtatod azt. Ja és ami még ennél is fontosabb, hogy csak 5%-ban vagyunk tudatosak és 95%-ban robotpilóta üzemmódban a tudatalattink gondolatai alakítják  az életünket.

Jung a pszichológia atyja mondta:

Mindaddig amíg a tudattalan nem válik tudatossá, addig a tudattalan fogja teremteni az életedet és te sorsnak fogod hívni.

Tehát. Sokkal nagyobb hatásunk van az életünkre, a dolgainkra, a körülményeinkre, az egészségünkre mint gondolnánk.

A jó hírem az, hogy olyan lehetőségei vannak jelenleg az emberiségnek, amivel könnyedén tudunk dolgozni a tudatalattinkkal, így növelni tudjuk annak a lehetőségét, hogy tudatosabbá váljanak a teremtéseink.

Az Advent a befelé figyelésről szól.

Nagyon fontosnak tartom, hogy mindezt úgy tegyük, hogy harmonizáljuk a múltat és kezdjük el teremteni a jót.

Ha van kedved akkor tarts velem! December 31-ig minden nap megosztok egy TUDATOS TEREMTÉS praktikát.

Miért teszem? Mert meggyőződésem, hogy ha a TE életed 2018-ban jobb lesz, akkor a környezetednek is jobb lesz, akkor Magyarországnak és az emberiségnek is jobb lesz.

Az a gyakorlati tapasztalatom, hogy minden igazán jó dolog egy döntéssel kezdődik. DÖNTS! Dönts a tudatos teremtés mellett. Dönts egy boldogabb élet mellett. Kötelezd el magad arra, hogy teszel magadért!

Ha úgy érzed, hogy szeretnél 2018-ban boldogabb, sikeresebb, egészségesebb lenni, akkor 2017 Adventjét töltsd velem és olvasd el azokat a praktikákat amik turbó fokozatra kapcsolhatják a teremtéseidet.

Ha tetszik amit olvasol, akkor kérlek oszd meg másokkal is a bejegyzéseimet.

Tisztelettel: Dr. Francia Boglárla

 

Minden Blog

Kövess engem:

Közelgő események

  1. Ingyenes képzés és meditáció

    december 29 16:00 - 20:00
  2. 2018-as év indító bőség meditáció

    2018 január 1 16:00 - 19:30
  3. ThetaHealing® Intuitív Anatómia

    2018 január 3 - 2018 január 19
  4. ThetaHealing Haladó tanfolyam – esti

    2018 január 3 16:00 - 2018 január 5 21:00
  5. ThetaHealing Alap tanfolyam Debrecenben

    2018 január 22 10:00 - 2018 január 24 17:00
  6. ThetaHealing Alap tanfolyam Budapesten

    2018 március 9 09:00 - 2018 március 11 16:00

Feliratkozás hírlevélre